Reg Park

"Leg" mint Legenda

Ha volt olyan ikon, aki a múltszázad második felében szinte mindenkit inspirált, az Reg Park volt! Arnold személyes példaképe, majd mentora és barátja. Erős fizikuma és jelentős izomtömege magasan kiemelte őt a korának mezőnyéből, előre vetítve a testépítés jövőjét.

Néhány fontos adat:
Születési adatok: 1928. június 7. - Leeds, Anglia
Elhunyt: 2007. november 22. - Johannesburg, Dél-Afrika

Paraméterek:
Magasság: 185 cm
Testtömeg: 103 kg - 114 kg között (szezonban és azon kívül)
mellkas: 121 cm
bicepsz: 44 cm
alkar: 37 cm
derék: 74 cm
comb:  65 cm
vádli:  42 cm

Néhány érdekesség az életéből:
Már korán kimutatta az érdeklődését a különböző sportok felé, azonban 16 éves korában történt a változás, amikor is elhatározta, hogy a testépítésbe kezd. Ekkor találkozott ugyanis David Cohennel, aki később megmutatta neki a súlyzós edzés alapjait és az edzés módszereket, amivel nagyobb és erősebb lehet.

A második világháború során a hadseregben szolgált, mint kiképző-erőnléti felkészítő. 1948-ban, a leszerelését követően látta élete első nemzetközi testépítő versenyét - ironikus, hogy a későbbi nagy riválisait csodálta a színpadon, a NABBA által rendezett Mr. Univerzumon, ahol John Grimek és Steve Reeves is megmérkőzött. Ekkor elhatározta még keményebben fog edzeni és versenyezni kezd.

Következő évben már Reg állt a dobogó legfelső fokán az Angliában rendezett Mr. Britanián! Ezt követően az USA-ban töltött fél évet, amikor megismerkedett a híres Joe Weiderrel és az akkor még szárnyait bontogató IFBB-vel.

1950-ben pedig már a korábban Őt inspiráló Steve Reevesszel mérkőzött meg a Mr. Universe versenyen. Mivel a súlya szezonon kívül - és néha a színpadon is - 110 kg felett volt, emiatt a hatalmas tömegével Ő alapozta meg a modernkori testépítésben elterjedt, emberfeletti fizikai megjelenést.

Nagyon nagy hatással volt a fiatal osztrák fiúra, egy bizonyos Arnold Schwarzeneggerre, akinek később mentora és élethosszig tartó barátja lett.  Aki szemfüles az tudja, hogy a híres Pumping Iron film bónusz jeleneteiben is feltűnik. Azonban filmes karrierje korábban elkezdődött. Hatalmas izmaira Hollywood is felfigyelt és a 60-as évektől kezdve számos alkalommal játszotta el Herkulest, a mitológiai hőst.

Híres módszere az 5x5 ismétléses technika volt. A nagy izomcsoportokat megmozgató, összetett gyakorlatokból 5 sorozatban 5 ismétlést végzett - ezzel maximalizálva az erőt és tömeget egyaránt. Több cikket is írt ennek a módszernek a hatékonyságáról.

Későbbiekben saját cégét vezette, és ahogyan a sportban, úgy az üzleti életben is sikerült a legnagyobbak közé kerülnie. A családban nem csak Ő futott be figyelemre méltó sport pályafutást, hiszen fia olimpikon úszó lett, ezt követően pedig a Legacy (azaz magyarul örökség) Gym tulajdonosa, ami Los Angeles egy felkapott konditerme.

2007-ben, még mindig aktívan edzette a klienseit annak ellenére, hogy ő maga már a hetvenes éveiben járt. Azonban betegsége végül 8 hónap harc után ledöntötte, és végül bőrrák szövődményeibe halt bele november 22-én. Örökségét lánya, tovább vitte, és a Reg Park Legenda Alapítvány révén hátrányos helyzetű  sportolókat támogat világszerte.

Saját szavait idézve: "Élvezd az edzést csak úgy mint az életet. Keress megfelelő partnert, ne csak az edzéshez, hanem az élethez is."

Edzése (egy 1950-es évek interjúi alapján)
Heti hat napot edzett átlagosan, melyek 90 percnél általában nem tartottak hosszabb ideig. A kedvenc edzésfelosztása a következő volt:

1. nap: Delták és tricepsz
Döntött pados nyomások kézi súlyzóval    5*5
Oldalemelések ülve, kézi súlyzóval             5*5
Fekvő oldalemelés, hason fekvésben         5*5
Kábeles lenyomások                                   5*8
Homlokhoz engedés francia rúddal            5*8
Negatív pados homlokhoz engedés           5*8
Fekvésben kábeles lenyomások                5*8
Fej mögötti tricepsz nyújtás                      5*8

2. nap: Hát és bicepsz
Húzódzkodás                             5*8
Kábeles lehúzás nyak mögé        5*8
Evezés kábelen                          5*8
Evezés padon, hason fekvésből        5*8
Egykezes kontrollált bicepsz        5*8
Francia rudas karhajlítás állva        5*8
Karhajlítás fekvésben                   5*8
Karhajlítás ülve                           5*8

3. nap: Combok, vádli és has
Lábtolás                          5*5
Hack gépes guggolás       5*8
Hack guggolás rúddal       5*8
Álló vádli emelés             5*20
Ülő vádli                         5*20

A has gyakorlatokat Reg variálta: a következőkből válogatott
Lábemelés függésből            3-5*30-40
Lábemelés fekvésből            3-5*30-40
Lábemelés dőlt padon           3-5*30-40
Törzsfordítások súllyal          3-5*30-40

Eredményei
1946. Mr. Britain 4. hely
1949. Mr. Britain 1. hely
1950. IFBB  – A legjobb felépítésű sportoló Amerikában 1. hely magas és abszolút kategória
1951. Mr. Univerzum 1. hely Amatőr abszolút és magas kategóriában
1958. Mr. Univerzum 1. hely Profi abszolút és magas kategóriában
1965. Mr. Univerzum 1. hely Profi abszolút és magas kategóriában
1970. Mr. Univerzum 2. hely Profi magas kategória
1971. Mr. Univerzum 3. hely Profi magas kategória
1973. Mr. Univerzum 2. hely Profi magas kategória
1999. IFBB Hírességek Csarnokában kap helyet

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények