Kezdő(bb) CrossFit gyakorlatsorok

Még akkor is, ha nem vagy jártas a CrossFit edzésvilágában, akkor is kiválón belekóstolhatsz az anaerob zónán túli életbe ezzel a pár feladattal.

Azt leszögezem az elején, hogy a CrossFit edzésmódszer jóval több, mint egy veszett mód gyorsasággal végrehajtott köredzés. Tartalmaz igen komoly erőt megkívánó gyakorlatokat, mint a felhúzás, a guggolás – de a súlyemelő versenyszámok is a repertoárt képezik.

A CrossFitben vannak úgynevezett "tesztfeladatok", melyet tökéletesen alkalmazhatóak saját állapotod, fejlődésed lemérésére is. Ezekből válogatunk pár egyszerűbbet!

Ki és miképp kezdhet bele?

Ez a cikk inkább csak egy kis ízelítő, amit kezdőként elkezdhetsz vagy haladóként akár a rendes edzéstervedbe is beiktathatsz kardió helyett!

A kezdő itt nem arra az emberre vonatkozik természetesen, akinek a mozgáskultúrája nulla, és a testmozgása csupán annyi, hogy naponta melózni jár. Ez olyan kezdőknek való, akik már valamennyit belekóstoltak a mocorgásba, esetleg régebben sportoltak is.

A leírás az eredeti gyakorlatokat tartalmazza, zárójelesen pedig én írtam egy-egy könnyített verziót.

"Cindy"

A feladatokat az előírt ismétlési számban egymás után végezd. 20 perc alatt végezz annyi ismétlés, amennyit csak bírsz:

5 Húzódzkodás (invertált evezés)

10 Fekvőtámasz (magasított kéztartásban vagy térdepelve)

15 Guggolás (TRX-be kapaszkodva)

"Barbara"

Végezz 5 kör a következő gyakorlatokból! Kezdőbbek a végén pihenjenek 3 percet, a haladóbbak pedig tolják végig időre!

20 Húzódzkodás

30 Fekvőtámasz

40 Felülés

50 Guggolás

(3 perc pihenő)

"Michael"

3 kört végezz az alábbi gyakorlatokból, időre! Kezdőbbek a végén pihenjenek 3 percet, a haladóbbak pedig tolják végig!

800 m futás

50 felhomorítás

50 felülés

(3 perc pihenő)

"Annie"

A két feladatot egymás után kell végezni, időre. Az ismétlésszámok körönként csökkennek: azaz 50-40-30-20 és 10 ismétléses körök lesznek:

Dupla ugráló kötél tekerések (Ha csak szimpla megy, akkor duplázd az ismétlést: 100-80…-20)

Felülés

Aki ezt túlélte, annak a folytatásban jön újabb 4 kihívás!

Tipp! Ha szeretnéd a teljesítményedet javítani, akkor vannak olyan táplálékkiegészítők, melyek kifejezetten arra hivatottak, hogy növelje az energiaszintet, elősegítse az erő és izomfejlesztést, kitolja a fáradságot és gyorsítsa a regenerációt!

Szilvi / FitBuilder TEAM

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények