EPO

Talán a létező legveszélyesebb doppingszer

Állóképességi sportok esetében egyre többet hallani ezt a szócskát, hogy "EPO", ami az Eritropoietin rövidítése. Korábban is volt tiltott eljárás az állóképességi sportolók teljesítményének fokozására, azonban amióta elterjedt a mesterséges Eritropoetin használata, azóta egészen új irányba terelődött a dolog. Tehát folytatva a dopping témát, kicsit most elkanyarodva az anabolikus szerektől, nézzük meg hogyan hat, és miért is nagyon veszélyes az EPO használata.

Amikor az EPO-t emlegetjük, akkor oxigén hiányos állapotban - a májban kisebb mértékben és döntő többségben a vesékben - termelődő, hormonszerű anyagról beszélünk. Mennyiségét a szervezet oxigén igénye határozza meg. Termelődésének oka egyaránt lehet légzési elégtelenség (akár edzés okozta oxigén hiányos állapot), vérszegénység, vagy alkalmazkodás a oxigénben kevésbé dús magaslati levegőhöz.

Amit az EPO tesz az gyakorlatilag az, hogy megemeli a vörös vértestek számát, illetve az oxigén transzportért felelős hemoglobin szint növelését eredményezi. Képzeld azt el, hogy a vérben több a sejtes elem, amelyek ezáltal sokkal több oxigént tudnak szállítani a szövetekhez. Ezáltal sokszorosára növekszik az aerob kapacitás, mert minden egyes lélegzetvétellel több oxigén tud hasznosulni.

A gyógyászatban éppen emiatt a vese elégtelenség és a súlyos vérszegénység kezelésében alkalmazzák. A vérátömlesztés elkerülhető a vese elégtelenség végső stádiumában is ennek a segítségével, így valóban életmentő, fantasztikus szer! Sajnos annyira fantasztikus, hogy rájöttek, hogy a korábban alkalmazott oxigénfelvevő kapacitást serkentő edzésmódszerek és tiltott eljárások eredményeihez képest döbbenetesen hatékony eszköz tud lenni a sportolóknál. Főképpen nagy állóképességi sportoknál, mint országúti kerékpár, hosszútáv futás, triatlon… Emiatt is lett 1990-ben tiltó listás, és 1992-ben Barcelonában már szűrték is vadul az EPO-t.

A legális módszer az oxigénfelvétel javítására főleg a magaslati edzés volt.
Azaz amikor szépen felvitték a csapatot egy olyan edzőtáborba, ahol a levegő ritkább volt, majd durván egy hét alatt a szervezett - igyekezvén fenntartani a homeosztázist - alkalmazkodott az oxigén hiányhoz: vagyis fokozottan Eritropoetint kezdett kiválasztani.

Ennek az illegális változata a vérdopping volt. Amikor a sportolók néhány hetes edzőtábor után, már a korábbi oxigén felvevő kapacitásuk sokszorosával vidámkodtak a magaslati edzéseken. Ekkor jött szépen a csapat orvosa, aki levett tőlük vért, ami sokkal sűrűbb, vörös vértestekben gazdagabb volt. Ezt szépen lefagyasztották, a csapat hazajött… Pár hét múlva versenyre mentek. Ekkor pedig közvetlenül a verseny előtt szépen kapott a sportoló egy újabb transzfúziót, ahol a saját oxigén szállító képességben javított vérét visszakapta. Eredményeként láss csodát: a fiúk és lányok úsztak mint a delfin, bringáztak dalolva 180-at és a végén futottak egy maratoni távot.

A vérdopping egy időben nagyon népszerű volt, azonban az injekciózható EPO megjelenésével már túl körülményessé, és feleslegessé vált. Továbbá még a vérdoppinggal sem lehetett olyan radikálisan emelni a versenyzők teljesítményét, mint a kívülről bevitt EPO-val.

Ha a szer ennyire zseniális, akkor miért tartják a legveszélyesebb doppingszernek?

Az egyik a vér besürűsödése. Magyarul annyira sok lesz a sejtes elem a vérben, hogy egyszerűen nem tud folyni normálisan az erekben, és eltömi azokat és kész, ott a trombózis...

A másik oka, hogy a fáradtság érzetet nem érzékelik a versenyző. Az EPO hatására fut, fut, fut a pali, és egyszerre csak meghal ott az országúton. Mert a szervezet védekező reakciói - vagyis a fáradás, ami azt mondja a testnek: "Hé haver, ez a terhelés már túl sok, álljunk meg kicsit" - nem következik be úgy, mint normálisan. Ez egyáltalán nem vicc, a versenyzők szó szerint holtan esnek össze, mert nem jelzi a szervezetük, hogy a keringésük már a hátár értéken túl dolgozik. (Szerencsére az ilyen esetek azért ritkák.)

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy oké, hogy a mesterségesen bevitt EPO-nál ilyen veszélyek állnak fenn, de vajon ésszerű keretek között van-e olyan módszer, amivel fokozható a termelése. Túl a magaslati edzésen, főleg, ha mondjuk itthon élsz, mert ciki, de még a Kékesünk sem alkalmas magaslati edzésre… Esetleg  táplálék kiegészítő, ami kifejezetten hasznos volna a természetes EPO fokozásra, és még legális is?

Jó hír, hogy mindkettőre igen a válasz.  A következő írásban megismerkedünk a VO2 max fokozó edzésekkel.  Táplálék kiegészítőben pedig a általánosságban segítenek, mivel az értágító hatásukkal több oxigént juttatnak az izmokhoz. Viszont az igazi nagyágyú az elmúlt idők egyik legnagyobb áttörése az EPO fokozásban a BSN Epozine O2-ja. Talán az első olyan termék ami kifejezetten ezt célozza meg!

21 980 Ft -17% 18 180 Ft
bsn_nitrix_1_360.jpg
17 880 Ft -16% 14 980 Ft
bsn_epozine_o2.jpg

Gil / FitBuilder TEAM

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények

Kapcsolódó cikkek

kezd_hibk_02_2.jpg

Növekedési hormon fokozás gyorstalpaló.

Szeretnénk most bemutatni az egyik nagyon közismert anabolikus hormonunkat: az emberi növekedési hormont: miért népszerű és miképp lehet természetes módon fokozni a termelését?

dopping_06.jpg

Az erő sötét oldala

Doppingolás van, volt és lesz. De nézzük meg a történelmét a doppingnak, majd ezt követően, hogy mi számít annak.

anabolikus_szteroidok_01.jpg

Anabolikus szteroidok

szteroid_mellekhatasok_03.jpg

Szteroidok mellékhatásai

kokszolas_lelektana_05.jpg

A kokszok lélektana

A jót könnyű megszokni, aki mást mond, az hazudik. Mint Popey az ő spenótjával... Éppen emiatt az anabolikusakkal foglalkozó sorozat végére hagytam a legnagyobb rizikó faktort: a rászokást.

vo2max_02.jpg

Az aerob kapacitás és annak fejlesztése

vo2_edzes_01.jpg

VO2 Max fokozó edzések

Az alábbi technikákból nagyon jól profitálhat minden haladóbb szinten lévő erő-állóképességi sportoló. Készülj fel, mert a "simán csak" megterhelőtől az egészen extrémig terjed majd a skála!

izomdiszmorfia_01.jpg

Izomdiszmorfia - ahogy mi látjuk!

tömegnövelő

b6_01.jpg

Növekedési hormonszint növelés B6 vitaminnal?!

Egy érdekes kutatási eredményre bukkantunk, amit most kicsit körbe is járunk: valóban lehet-e B6 - vitaminnal fokozni a növekedési hormonszintet? És ha igen, mennyi lenne a hatásos adag?

dopping_060.jpg

Horror az élsportban

Mostani írásunk kicsit szokatlan lesz: összegyűjtöttük, a legbizarrabb példákat arra, hogy az emberek mit meg nem tesznek a sikerekért.

steroid_4.jpg

Szteroidokat az interneten

Napjainra eljutottunk oda, hogy az internetnek köszönhetően gyakorlatilag bárki online rendelhet szteroidokat, ezért itt az idő, hogy pár mondatban tájékoztatást nyújtsunk arról, hogy mivel is szembesülhetsz.