Az energiaital: barát vagy ellenség?

A sportolók teljesítményét javítja-e az energiaital fogyasztása?

Az energiaitalokat annyira széles körben fogyasztják manapság, hogy szükségét éreztük egy kicsit megvizsgálni az edzés aspektusában is. Vannak, akik esküsznek rá, hogy a legjobb edzés előtti teljesítményfokozó betolni egyet… sőt hallottunk olyanról is, aki energiaitalban oldja fel az edzés előtti stimulánsát. Mivel sokan eszeveszettül csinálják ezt is - mint sok mást is az életben - emiatt úgy láttuk, hogy megér egy cikket a téma!

Az energia italok legjellemzőbb adalékanyaga tipikusan a koffein! A koffeinről magában azonban nem szeretnénk beszélni, mert már korábban részletesen tárgyaltuk. Amennyiben ez az élmény kimaradt az életedből,

Az energiaitalok ezen felül tartalmaznak egy sereg másik vegyületet is, amelyeknek köszönhetően képesek arra, hogy valódi klinikai kísérletek során is bizonyítottan megnövelték az alapanyagcserét, javították a koncentrációt és akár a fizikai teljesítményt.

Az energia italok - mint zsírégetők?

A megnövekedett energiafelhasználásról egy kicsit bővebben is beszéljünk. Az a tény, hogy nyugalmi helyzetben is több kalóriát fogsz felhasználni azt fogja eredményezni, hogy amennyiben a napi aktivitásod és energia beviteled változatlan marad, abban az esetben óhatatlanul fogyni fogsz. Mindezt amiatt, hogy több kalóriát égetsz el már nyugalomban is - terhelés hatására pedig még intenzívebb lesz ez a folyamat.

Mivel gyakorlatilag zsírégetést támogató hatása van, emiatt  összehasonlító teszteknek vetették alá a hagyományos (főleg termogenikus, azaz a testhőmérsékletet emelő) zsírégető kiegészítőkkel. Az eredmény az volt a 2008-as kutatás szerint, hogy a zsírégetők hatása bár jelentősen erősebb volt- a forrás szerint főképp zöld tea, illetve guarana kivonatokat használtak – de az energia italt fogyasztókban is mérhetően magasabb lett a szabad zsírsavak szintje. Vagyis az energiaitalok egyértelműen gyorsították a zsírbontást!

Az energia italok és sport aspektusában leggyakrabban a "bikásat" tesztelték a különféle sportok szempontjából. (Ennek szerintem az lehetetett az oka, hogy nekik volt kellő anyagi háttér a kutatásra.)

Milyen hatással van tehát közvetve a sportteljesítményre az energia ital?

Súlyzós edzés és az energia italok kapcsolatát a létező legnépszerűbb gyakorlattal, a fekvenyomással vizsgálták. Az energia ital győzött: bizonyítottan javította az erő-állóképességet! A kísérlet koncepciója a következő volt: három szetten belüli fekvenyomás ugyanazzal a súllyal, ahol a cél minél több ismétlést kipréselni magukból.

Fizikailag aktív, súlyzós edzést végző emberekkel végezték a kutatást, és az eredmény szerint az energia italt kapók jobban teljesítettek, mint a semmit nem fogyasztó, illetve placebo-t kapó társaik! Anaerob állóképességre tehát jótékony!

Maximális erőre jó-e az energia ital? Egy 2007-es tanulmányban több különféle italt vizsgáltak az 1RM (egy ismétléses maximum) kapcsán a versenyzőknél. 120 és 200 ml adagú energiaital fogyasztásának hatására nem volt mérhető javulás a maximális erőt igénylő gyakorlatokban! Tehát anaerob "csúcs" erő vs. energia ital 1:0!

Állóképességi sportban a helyzet természetesen más volt. Már csak józan paraszti ésszel gondolkozva valószínűsíthetjük, hogyha javul a tápanyag ellátottság (magasabb szabad zsírsav koncentráció) és gyorsul a keringés, akkor az mindenképpen növeli az állóképességi munka hatásfokát! Az a vicc, hogy bár a sportolók érzik, hogy energikusabbak és azt gondolták a teljesítményük az egekbe szökött, a valóságban bár valóban volt változás, de korántsem olyan kirobbanóan! Igazából elenyésző volt a teljesítmény javulás azzal szemben, amikor a vizsgált kerékpárosok csak sima koffein tablettát kaptak!

Konklúzió: állóképességet egyértelműen javítja, de ez nagyrészt a magas koffein tartalomnak tudható be és nem a többi adaléknak - legalábbis erre jutottak a teszt során.

Energia italok fogyasztásából tehát profitálhat mindenki akinek erő-állóképességre és/vagy állóképességi munkára van szüksége a sportágához. Hagyományos testépítő edzésen gyorsíthatja a regenerációt két sorozat közt, aminek köszönhetően intenzívebb edzéseket leszünk képesek elvégezni. Erő - és súlyemelőknek - akik az 3RM alatti számokkal dolgoznak - legfeljebb abban segít, hogy kicsit jobban fel legyenek spanolva az edzésen, és esetleg csak némi mentális pluszt adhat!

Gil / FitBuilder TEAM

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények

Kapcsolódó cikkek

koffein_02_1.jpg

Koffein

A koffeint stimuláló, élénkítő hatása miatt világszerte ismerik és használják már nagyon hosszú évszázadok óta - emellett az utóbbi évtizedekben nagy karriert futott be a táplálék-kiegészítők piacán is.

aerobik_01.jpg

Táplálékkiegészítő útmutató az aerobik edzések fanatikusainak

Ha inkább az aerobik, illetve más állóképességet igénylő órák felé húz a szíved – akkor sem maradsz kiegészítők nélkül! Kiegészítő-tippek, hogy mindent elsöprő intenzitással tudd végignyomni az órákat, a fáradságot elfelejtve!

zsiros_mitoszok_04_3.jpg

Kardió edzés éhgyomorra

Nézzük meg közelebbről a reggeli kardiót: tippek a zsírvesztésre - az izom maximális megtartása mellett!

mentlis_serkentk_01.jpg

Ha nehezedre esik a folyamatos koncentráció… mentális frissítő sulihoz, munkához, edzéshez!

Még mielőtt egy nagy adag energiaitallal hígítanád fel ismét az instant kávédat, - próbáld ki inkább a következő természetesebb módját az éber állapot visszaállításának!

allokepesseg_04.jpg

Speciális kiegészítő kombinációk a tornádó erejű állóképességért!

Mivel számos sportágban kiemelten fontos a megfelelő szufla és állóképesség, így nézzük meg, milyen kiegészítők segíthetnek abban, hogy mindent elsöprő intenzitással tudd teljesíteni a célod!

energiaital_04.jpg

Az energiaital: barát vagy ellenség?

Nézzük meg, mit mondanak a gyakorlatban az eredmények: vajon az energiaital valóban javítja a teljesítményt a súlyzós edzés, az állóképességi edzés és a maximális erőt igénylő edzés terén is?

bio_04.jpg

Mindennapi mérgeink

Vajon tényleg érdemes-e a drágább bio zöldségre és ásványvízre költeni az egészségért?

amino_koktl_06.jpg

Kerti-party koktélok - testépítő módra!

Készíts kerti-party koktélokat "gyúrós" módra! Amino-Mojito, BCAA-jégkása és diétás gyümölcspuncs zselé... és még több ötlet a cikkben!

koffein_02.jpg

Koffein: a barátod vagy inkább az ellenséged?

Miképp hat a koffein a zsírégetésre? Na és a vérnyomásra? Van-e köze a koffeinnek a rákhoz? Többek között ezekre a kérdésekre is megtaláljátok a választ - a legfrissebb kutatások fényében!