Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 1. rész

Bevezető

Sokan kezdenek bele különböző testedzésbe, és még ennél is többen feladják pár hónap után - rosszabb esetben egy sérüléssel, szerencsésebb esetben csak az áhított eredmények elmaradása miatt. Az alábbiakban szeretnék ismertetni néhány olyan mindennapos hibát, amelyeket jó eséllyel te magad is elkövettél vagy elkövetnél.

Az a tervünk, hogy felkavarjuk egy kicsit az állóvizet, ezért rá szeretnénk majd világítani arra, hogy ahogyan a termekben edzenek az emberek, vagy ahogyan a magazinok nagy része próbálja magyarázni az nagyon sok embernél szinte hatástalan. Sőt szeretnénk egy kicsi kilépni abból a szűk látókörből, hogy csak egyféle edzésmódszer van, illetve abból is, hogy mindenkiből profi testépítőt akarjunk faragni – akár akarja ezt, akár nem. Mert a tapasztalatom az, hogy sokaknak az veszi el a motivációját, hogy lehetetlen étrendekkel és túlbonyolított edzéstervekkel, illetve még lehetetlenebb diétákkal találkozik.

Mi megpróbálunk mindig arra törekedni, hogy színes és változatos témákról olvashassatok nálunk. Ehhez fontos számunkra a véleményetek, a leveleitek, miről szeretnétek olvasni. Szeretnénk benneteket ösztönözni, hogy írjatok, vitatkozzatok - természetesen a másik sértegetése nélkül, disztingvált keretek között. Reméljük, hogy sok új, számodra érdekes témáról fogsz majd olvasni, és végre túllépünk ezen a  „csak a 4x8 ismétlés az egyetlen út” siralomvölgyön…

A holnapi naptól részletesen ismertetjük, melyek azok a hibák amik miatt valószínűleg egy helyben topogsz majd.
Folytatás következik...

Gil / FitBuilder Team

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények

Kapcsolódó cikkek

hat_tizparancsolat_4_2.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 2. rész

A túl nagy intenzitású, vagy a túl gyakori edzést azért vettem elsőnek, mert ezzel találkoztam és találkozok a legtöbbször. Alapvetően mindenki türelmetlen, mert eredményeket akarnak lehetőleg azonnal...

eronoveles01_1.jpg

Edzéstervek kezdőknek és újrakezdőknek.

Ez a módszer kiváló erő és tömeg építő - lényege, hogy felváltva edzünk ellentétes (antagonisztukus, amikor az egyik feszül a másik ernyed) izomcsoportokat.

tomegnoveles_sulyemelo_gyakorlatokkal_03jpg_3.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 3. rész

Vajon Te is túl sokat időt töltesz a szintednek nem megfelelő felesleges gyakorlatokkal?

tuledzes01_1_1.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 4. rész

Te vajon minden testrészedet kellő tiszteletben tartod?

push_and_pull_terv_050_1.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 5. rész

Nagyon sokan, akik súlyzós edzésre adják a fejüket, egyszerűen elkezdenek "gyúrni" anélkül, hogy magukban tisztába tennék mit is szeretnének elérni.

csoki_1_1.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 6. rész

Az edzésnapló fontossága: miért és hogyan!

guggolas03_1.jpg

Az edzés során elkövetett leggyakoribb hibák - 7. rész

Te vajon elég időt fordítasz a pihenésre?

izomtom_edzesterv_csajoknak_01_2.jpg

Miért nem ott érzem, ahol kéne...?

Néha a valóság ellentmond a várakozásainkkal, és nagy meglepetésünkre a hátunk közepére remélt fáradást a karunkban fogjuk érezni. Vagy épp fordítva. Mit csinálhatunk rosszul?

taplalkozz_okosan_1.jpg

Az első lépések: mitől lesz tartósan sikeres az étrendünk?

kezd_hibk_03_1.jpg

Pihenő idők

Különböző szünet kellene az erő edzésnél, a tömeg növelésnél és a lefaragásnál... de mégis mennyit kellene pihenni az egyes sorozatok között?

szabad_suly_vs_gep_1.jpg

Szabad súlyok vagy gépek?

Szabad súlyokkal vagy gépekkel jobb edzeni. A két tábor kibékíthetetlen és örök ellentétre ítéltetett. Nem igazságot szeretnék tenni, hanem objektíven felsorakoztatni érveket és ellenérveket mindkettő mellett és ellen.

mitosz_1.jpg

Legnagyobb hazugságok amivel butítanak a teremben

izombuks_01.jpg

Szükséges-e az izombukás a fejlődéshez?

Az izom földbe döngölése roppant népszerű dolog, hányan hiszik azt a teremben, hogy a növekedés kizárólagos kulcsa csakis a végtelen volumen, az égő fájdalom és az izmok bukásáig hajszolt végkimerülésében rejlik... pedig nem!