A mester hetes - Húzódzkodás

...akár súlytárcsákkal a derekadon... a mester hetes következő tagja, a hát edzés egyik alappillére!

Mint azt írtam a tipikus kezdő hibák közt, sokan "előbb akarnak futni, mintsem járni tudnának biztonságosan" vagyis előbb akarnak kar specifikus edzéstervet végezni, mielőtt egyszer is fel tudnák húzni saját magukat szabályosan függésből, mindenféle rángatózás és izgés-mozgás nélkül.

Ha voltál már állatkertben és volt alkalmad megcsodálni a főemlősöket (akik elvileg genetikailag a legközelebbi rokonaink) a majomketrecben, akkor bizonyára feltűnt milyen jól fejlett izomzatuk van. Viszont a majmok meglepő mód nem emelnek súlyzókat, ellenben egész napjukat azzal töltik, hogy függeszkednek, húzódzkodnak. Tehát a húzódzkodás, hogy a saját testsúlyunkat felhúzzuk a legtermészetesebb mozgásaink egyike volt! Mégis ha az utcán megállítanánk találomra 10 embert abból kb. 2-3 tudna megcsinálni néhányat.

Pedig a húzódzkodással fejlődik a széles hátizom, a karhajlítók, a vállöv mély izmai, tehát a felső test húzó struktúrájának az egésze! Persze megértem pont emiatt, hogy a többség egyszerűen képtelen rá kezdőként, ezért kezdetben lehet lehúzásokat végezni mellhez (nyak mögé csak azért nem javaslom, mert aki kicsit is hajlamos váll sérülésre az könnyen pórul jár). De amint elég erős leszel, hogy tudd végezni, akkor tessék elkezdeni a húzódzkodást. Ha már megy kb. 10-12 sorozatonként, akkor itt az ideje barátom, hogy elkezd az igazi ínyencséget: a súllyal húzódzkodást. Akár a kereskedelemben kapható láncos övvel (ha nem puccos fitnesz terembe jársz, akkor egy derekadra kötött redőny gurtni simán elbír akár 50 kg-ot is - tapasztalat :)) a derekadra erőstett súlytárcsákkal. Van aki a súllyal húzódzkodást a lábai közé szorított kézi súlyzóval végzi, van aki súlymellényben. Engedd szabadjára a fantáziádat! Ha már több mint a testsúlyod felével magadon is  képes vagy több szériában húzódzkodni akkorra bizony észre fogod venni, hogy "szárnyaid" nőttek.

Gil / FitBuilder Team

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények
pff de gyönyörű háta van..nem is szép...ez gyönyörű...mestermunka, minden gratulációm!
Dávid Tóth-Tupcsia | 2012-12-04 07:48:26
pff de gyönyörű háta van..nem is szép...ez gyönyörű...mestermunka, minden gratulációm!
Dávid Tóth-Tupcsia | 2012-12-04 07:48:26

Kapcsolódó cikkek

felhuzas_1.jpg

A mester hetes - hajlított lábú felhúzás.

Ha jól végzed akkor minden gyakorlat keresztapja, viszont ha nem jól csinálod akkor leginkább sérülésveszélyes tud lenni! Tanuld meg a helyes végrehajtást!

dontott_torzsu_evezes_1.jpg

A mester hetes - Döntött törzsű evezés

guggolas_5.jpg

A mester hetes - Guggolás.

Te döntöd el : akarsz erőt és tömeget és ezért hajlandó vagy-e guggolni?

fekvenyomas_1.jpg

A mester hetes - Fekvenyomás.

A húzódzkodás mellett a másik leglátványosabb átalakulást eredményező gyakorlat a felsőtestedet tekintve. Ha egy római kori mellvérthez hasonló pectoralisokat szeretnél, akkor ez a Te választásod!

tolodzkodas_1.jpg

A mester hetes - Tolódzkodás.

A korábban bemutatott fekve nyomás mellett a másik remek tömeg és erő építő a vállakra és tricepszre.

negatv_ismtlsek_02_2.jpg

A mester hetes - Mellről nyomás állva.

Az ultra-robosztus vállak formálója, ami ugyanakkor tömeget épít a mellre és a tricepszre is!

invertalt_evezes_1.jpg

Ki tudja mi az invertált evezés?

Amíg nem megy olyan jól a húzódzkodás, akkor ebben az esetben milyen gyakorlatok a legjobban a háti szakasz erősítésére? A válasz a cikkben!

huzodzkodas_2.jpg

Húzódzkodás

push_and_pull_terv_050_2.jpg

Húzódzkodás szűk fogással

A szűk fogású húzódzkodások a leghatékonyabb tömegnövelő gyakorlatok, amit a bicepszed valaha is átélt. Ha nem szezongyúrós vagy, akkor a karedzésed markáns része legyen ez gyakorlat!

hzdzkods_02.jpg

A húzódzkodás a felsőtest guggolása! Te is kellő tiszteletben tartod?

Két komoly hiba van, amit a húzódzkodás során a legtöbben elkövethetünk. Lefogadom, hogy Te is. Ha érdekel mi az, akkor kttint a cikkre!

hzdzkods_07.jpg

Támadd hátba az izomrostokat - új húzódzkodás variációkkal!

Ha már rendszeresen ott lógtok lelkesen a húzódzkodó rúdon, akkor ideje kicsit változtatni! A csúcsra több út is felvihet, és egyik izgalmasabb mint a másik! Szemezgessünk ezek közül!

hzdzkods_01.jpg

Húzódzkodás "gyorshalál"!

Egy gyilkos-négyfogásos kör, mely az egyik személyes kedvencem és mindenképpen az egyike a legjobb felsőtest gyakorlatsoroknak.

hzdzkods_022.jpg

Húzódzkodás edzésterv nulla vagy akár az alatti szintről!

Ott állunk a húzódzkodó keret alatt, meredten bambulunk felfele, de egy ismétlést sem tudnánk kivitelezni. Nem adjuk fel, hanem erőt veszünk magunkon és megtanuljuk fokozatosan az egyik legjobb felsőtest gyakorlatot!

bizhatunke_a_testunk_puszta_erejeben_01.jpg

Bízhatunk-e a testünk puszta erejében?

A saját testsúlyos gyakorlatok vajon tényleg hatékonyak izom és erőnövelésre? Talán igen... ha megfelelő módszerekkel és ismeretekkel állsz neki!

hzdzkods_szegycsonthoz_03.jpg

Húzódzkodás szegycsonthoz

Egy igen ritkán látott, amolyan hibrid húzódzkodás, mivel ötvözi a hagyományos húzódzkodást, az áthúzás, és valahol az evező mozdulat is felrémlik benne. Igazi 3 in 1!

htizom_01.jpg

Tippek, hogy Te is szárnyra kapj!

Nem tudod a hátadat kellően kifárasztani edzésen? Nincs meg a megfelelő izom-érzet, nem jut el hozzá a vágyott stimuláció? Most a probléma nyomába eredünk és számos tippel segítünk!