A leggyakoribb hibák kitörések során.

Avagy mire figyelj oda a legjobban.

Mostanra már megtanultuk, megszerettük, magunkévá tettük ezen rendkívül hatásos gyakorlatot de a még tökéletesebb kivitelezésért nézzünk meg pár gyakori hibát és helyes korrigálásukat.

Ha mégis kérdésesek az alapok, itt még utána olvashatsz:
  1. Bár a gyakorlat elején letisztáztuk, hogy mindenünk előre néz, mégis gyakran kacsáznak oldalra a lábfejek - ez viszont kellemetlen terhelésnek teszi ki a térdízületet. Tehát mielőtt leengeded magad, mindig figyelj oda, hogy a lábfejek egyenesen, egymással párhuzamosan állnak. Ha így sem megy, akkor lehet felezővonalon is gyakorolni.
  2. Az előre kilépő lábnál figyelj arra, hogy a térd vonala sohasem megy a lábfejünk elé. Ha túlságosan előreengeded a térded, akkor bizony azt ismét az a szerencsétlen térdízület fogja megsínyleni. Érdemes amúgy tükörbe is nézegetni a mozdulatot, pláne amíg tanuljuk.
  3. A törzsünket ne döntsük előre, mert ezzel szintén a térdet, sőt derekunkat is terhelhetjük. Szépen, kihúzott háttal és emelt fővel álljunk végig - elvégre is legyünk magunkra büszkék, hogy nemhogy az edzőterembe is eljutottunk, de ráadásul becsülettel végezzük a gyakorlatokat.
  4. Ne a lendület vigyen minket előre. A lábunkat kilépésnél ne csapjuk neki a talajnak, sőt a visszajövetelünk sem a lendületből történjen. Ha erre odafigyelünk, akkor kevésbé veszítjük el az egyensúlyunkat is, ergo nem fogunk lengedezni, mint a hajóhinta.
  5. + még egy hiba: A kitöréseket sokan női gyakorlatnak gondolják… Egyesek szerint a kitörés is amolyan tipikus női gyakorlat, de mivel kimondottan jól megdolgoztatja a comb, a fenék és a csípő izmait - ezért kedves lányok vegyétek rá párotokat erre a gyakorlatra, együtt amúgy is nagyobb élvezet csinálni. És a formás hátsót ők is megérdemlik :).

Szilvi / FitBuilder Team

Felteszem a kérdésem, elmondom a véleményem.

Kérdések, vélemények

Kapcsolódó cikkek

setalos_kitores_03_1.jpg

Kitörés - az első számú kedvencünk!

A kitörés elsőre kedves kis fenékformáló gyakorlat látszatát mutatja - aki viszont már próbálta, az tudhatja, hogy szabályosan, megfelelő intenzitással végezve kemény dió. Nézzük meg pár tippet a hatékony kivitelezéshez!

kitores02_3.jpg

Törjünk ki a megszokottból...

A kitörés az egyik leghatékonyabb fenék és comb-formáló gyakorlat. Ha az alaplépés már megy, akkor nézzük meg, hogyan tehetjük még változatosabbá a gyakorlatsort!

kitores_legjobb_1.jpg

Módosított kitörés gyakorlatok haladóknak, ajándék izomlázzal.

Jöjjön a három legkedveltebb kitörés-variáció gyakorlatom! Izomláz és kemény fenék garanciával!

32_2.jpg

Kitörés előre kézi súlyzóval

setalos_kitores_03.jpg

Sétálós kitörés

labedzes_csajoknak_05.jpg

Edzésterv lányoknak: amelyben kicsit előtérbe kerül a hátsó

Formás és izmos feneket akarsz? Akkor ne maradj a tárogató gépek és a semmitmondó lábedzések lelkes követője. Íme egy edzésterv, melyben kicsit előtérbe hozzuk a hátsót!

labedzes_csajoknak_100.jpg

A kemény hátsóért dolgozz meg keményen!

Ha eltökélt célunk, hogy Larissa Reist megszégyenítő hátsóval tombolhassuk végig a bikiniszezont, akkor gyürkőzzünk neki. Íme, a második lábedzés gyakorlatai jönnek!

kerek_fenek_02.jpg

Kerek-fenék köredzés

A stretch farmer és a miniszoknya kiváltság, viszont ezzel a rövid köredzéssel kiérdemelheted az elismerő tekinteteket! Aki kerek feneket akar, annak kötelező olvasmány!

fenek02_2.jpg

A farizom

A következőkben megmutatjuk, hogy melyek a leghatékonyabb alap és kiegészítő gyakorlatok, melyekkel formás és izmos feneked lesz!

fenk_04.jpg

Gyűjtögető módszer a kerekebb fenékhez!

A szépen formált, izmos és kerek popsi felé vezető út pedig létezik... csak épp kitartó munkával, égető fájdalmakkal és kőkemény ismétlésekkel van kirakva. Vágjunk bele, ismerjük meg az egyik kedvenc, farizom-gyilkos edzésmódszerem!

kerek_fenek_020.jpg

Kerek–fenék köredzés... újratöltve!

Farizom edzésből sose elég! Így hát folytatjuk a kerek fenékért folyó kemény munkálatokat egy újabb, izgalmas edzéstervvel! Haladóknak!

kitores_03.jpg

Összetett élmények: törj ki a megszokott fenékformáló gyakorlatokból!

Törj ki a megszokottból, és formáld a hátsód olyan összetett kitörés-variációkkal, melyet garantáltan nem fogsz egy jó darabig megunni!

felesleges_gyakorlat_04.jpg

Csajok, ne pazaroljátok az időt felesleges gyakorlatokkal!

Gyomláljuk ki a felesleges gyakorlatokat az edzéstervedből – hogy az edzéssel eltöltött idő valóban a céljaidat szolgálják hatékonyan!

hip_thrust_010.jpg

Izmosabb feneket akarsz?! Akkor használd a csípőd!

A cím ne riasszon el senkit, nem egy hagyományos "láb-popsi" aerobik óra anyagát szeretnénk közkincsé tenni!